Bemutatkozás

Magyar-művelődésszervező szakos tanárként végeztem 1997-ben az ELTE-n, rövid ideig tanítottam, majd a hanglemezkiadásban dolgoztam több évig. Kreatív és érdekes szakma volt, sok kihívással, izgalmas karrierrel. Gyermekeink születése után (2002 Dorottya, 2004 Zsófia) öt évig itthon voltam a kislányaimmal. Újra kellett építeni mindent, meg kellett találnom magam számára is, hogy milyen új stratégia szerint tudok élni, hogyan találom meg újra önmagamat.

Daniel Stern Anya születik c. könyvének alcíme:                                                                    Arról, hogyan változtatja meg az anyaság átélése örökre az embert.

Átéltem, hogyan születik meg bennem az új minőség. Ennek a hosszan tartó folyamatnak, ami az első várandóságommal kezdődött voltak gyönyörű és voltak nehéz állomásai. A tapasztalás és az anyasággal járó önismereti út máshoz nem hasonlítható élményekkel gazdagított. 2007-ben úgy döntöttem kisgyermekes édesanyaként, hogy visszatérek a pedagógusi alapokhoz és művészeti nevelést, kisgyermekkori zenei nevelést tanultam, majd több mint 10 évig Ringató foglalkozásokat vezettem több budapesti művelődési házban.  Sok-sok családdal, csecsemővel, kisgyermekkel, szülővel éltem át újra és újra a közös éneklés és játék örömét. Édesanyákat, édesapákat segítettem abban, hogyan tudnak játszani a gyermekeikkel. Gyönyörű időszak volt.

Meggyőződésem, mert tapasztaltam, hogy a szülő és csecsemő és kisgyermek között megvalósuló énekes-játékos élmények segítik az anya-gyermek apa-gyermek kapcsolatokat, egyben hozzájárulnak többek között a beszédfejlődés, a tanulási képességek és az érzelmi fejlődés épüléséhez is.

Fotó:Maros Viktor

2014 januárjában felkérést kaptam, hogy koraszülött-újszülött intenzív osztályon dolgozzak ki egy programot, mely az éneklés, az élő hangszerjáték alkalmazásával segít az osztályon gyógyuló újszülötteknek, koraszülötteknek és szüleiknek. Boldogan vállaltam az önkéntes munkát, s azóta Bókay utcai 1. Sz. Gyermekklinika PIC osztályán dolgozom és A Te Hangodat Ismerem Alapítványt vezetem programalapítóként és elnökként.

A koraszülött-újszülött osztályon végzett zeneterápiás munkám során beszélgetek, énekelek, gitározom. Átéljük a szülőkkel, mennyire egyszerű és természetes módon tud egy-egy dal átsegíteni bennünket a nehézségeken. Két dal között persze beszélgetünk is, megfigyeljük, hogyan hat a kicsikre az ének, a halk gitárjáték, hogyan nyugszik meg a gyermek, hogyan javulnak a monitoron is megfigyelhető értékei – s hogyan hat ránk, felnőttekre a jól ismert dalok közös éneklése, vagy csak hallgatása.

A kórházi tapasztalatok újabb utat nyitottak: szerettem volna az anyaságról, az anya-gyermek, az apa-gyermek kapcsolatról, a csecsemő testi és pszichés fejlődéséről, a szülőség pszichológiájáról tanulni: integrált szülő-csecsemő konzultáció szakra jelentkeztem ugyanez év szeptemberében a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetébe.

2016-ban az integrált szülő-csecsemő konzultáció harmadik évfolyamán  diplomáztam, majd elkezdtem az egyéni konzultációk vezetését, illetve baba-mama csoportokat is vezettem.

2021. januárjától dolgozom szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként a Bethedsa Gyermekkórházban és a Bethesda KIDs korai fejlesztő központ munkatársaival közös csapatban, ahol különböző viselkedés és érzelem szabályozási problémákkal küzdő csecsemők és kisgyermekek támogatása a munkám.

A találkozásaink során szeretném, ha a szülők meggyőződnének arról, hogy gyermekeiket ők ismerik a legjobban, semmilyen szakkönyv nem tud olyan ismereteket adni, melyeket önmaguk figyelhetnek meg, s a legmélyebb, legnehezebb lelki erőpróbák ellenére is képesek gyermekeik állapotát pozitívan befolyásolni.

Mert a jó kapcsolat gyógyítani képes. (Bálint Mihály nyomán.)