Néhány gondolat a Szoptatás hetében

Aug. 5, 2016

Minden édesanya egyik legfontosabb vágya, hogy etetni tudja gyermekét. Ez nem csak egy vágy, hanem szülőségének egyik legfontosabb pillére. Ugyanilyen fontos pillér még három hatalmas téma:

–       hogy gyermekünkhöz érzelmileg kapcsolódni tudjunk

–       hogy környezetünket meg tudjuk szólítani támogatásért

–      hogy önmagunkat képesek legyünk újjászervezni, hiszen leányból anya, társból szülő, karrierépítő, független nőből családanya születik

Ezek a témák más élethelyzethez alig hasonlítható dinamikával formálják át a személyiségünket. A szülővé válás folyamata több hónapon át zajló lelki munka, sok örömmel, de egyben feszültséggel, kérdésekkel, tépelődéssel teli időszak. Az első gyermekünkkel töltött év (olykor még hosszabb idő) alatt születik meg bennünk egy új minőség: az édesanya.

Az anyatej ünnepe

A Szoptatás Világnapja, a Szoptatás hete és az ehhez kapcsolódó társadalmi események megrendezése az egyik legfontosabb lehetőség arra, hogy felhívja a döntéshozók és a társadalom figyelmét az anyatejes táplálás fontosságára. Az anyatej összetétele egyedülálló. Az a rendkívül érzékeny és pontos mechanizmus, ami szerint képes alkalmazkodni a gyermek állapotához utánozhatatlan. Minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy az újszülöttek, csecsemők hozzájussanak az anyatejhez, édesanyjukat minden lehetséges módon támogatni kell abban, hogy tudjanak szoptatni.

A lélek támogatása

Ez a támogatás azonban nem pusztán arról szól, hogy hogyan kell helyesen mellre helyezni a babát, hogyan „harap rá” jól a baba a mellbimbóra, hogy ne sebesedjen ki, hogy hogyan tartsuk a gyermeket, hányszor szoptassunk, milyen pozícióban legyen, mit egyen, mit igyon, mennyit aludjon az anyuka. A segítés rendkívül fontos része épp a lélek támogatása: mert az édesanya még születőben van.

Számonkérve lenni

Gyerekkorunkban sokszor megtapasztaltuk a számonkérést. Ha nem minket kértek számon, láttuk, ahogyan mást számon kérnek. Nem hozta az elvárásokat. Nem felelt meg. Sokszor hallottuk mindannyian ezt a mondatot: Nem ezt vártam tőled!Sajnos ezek az emlékek nagyon mélyen bennünk vannak. Szüleinktől, pedagógusainktól, munkahelyeken újra és újra mindannyian szorongással gondolunk ezekre a helyzetekre. „És hogy megy az iskola?” „ És, van már munkahelyed?”  „És, mikor mész már férjhez?” Azt hiszem, legtöbbünknek összeszorul a gyomra, hiszen a kérdésekre kizárólag sematikus választ vár a világ, igazán sem megérteni, sem megoldani nem akarja, ha esetleg nem megy jól az iskola, nincs munkahely és férjhez menni sem tud vagy esetleg nem is akar az ember.

„És, van elég tej?” – kérdezik sokan az anyukáktól, akit ilyenkor ugyanígy megbántanak. Mert sem megérteni, sem megoldani nem tudja az illető, ha esetleg az a válasz: nincs.

 

Nincs elég tejem

Egy anyuka története:

Nem volt elég tejem, és emiatt úgy éreztem, nem vagyok elég jó anya. Napról napra kevesebb lett a tej, először nem is mondtam a páromnak, csak egyedül szorongtam. Éreztem, hogy a kicsim éhes, de a védőnő és a család nem akarta, hogy tápszert kapjon, azt mondták, az anyatej mindennél fontosabb. Mindenki tőlem várta a megoldást, én egyre jobban sarokba szorítva éreztem magamat. Csak sírtam és sírtam, ahogy a kisbabám is. Nem tudtam a testemből táplálni, de nagyon szerettem őt. Mindennél jobban szerettem. Szinte teljesen elfogyott a tej, amikor tápszert kapott, megnyugodtunk, s ahogy én biztos lehettem abban, hogy eszik, hogy nem éhezik, újra kicsivel több tejem lett. Végül 5 hónapos koráig mindig tudtam kicsit szoptatni is, segítséget kaptam egy szakembertől.

Életciklus váltás

Anyává válni mindenképp krízis, hiszen óriási minőségi változás történik az életünkben. Akkor is krízis, ha tudjuk, hogy ez az élettel jár, sok éven át álmodoztunk róla, elterveztük, megálmodtuk. Amikor valóban benne vagyunk, előre nem látható lelki folyamatok is elindulhatnak – ezek lehetnek támogató és gátló folyamatok.

A szoptatás sikeressége vagy sikertelensége nagyon sok esetben a lelki támogatáson múlik. Vannak több gyermekes édesanyák, akik elmondják, hogy voltak szoptatott és nem szoptatott gyermekeik is. Ugyanaz az anyuka átélte azt a helyzetet, amikor akadálytalanul tudta szoptatni gyermekét, néhány évvel később azonban bármennyire is igyekezett, nem sikerült. Amikor rákérdezek a támogató környezetre szinte mindig arról számolnak be az anyukák, hogy nem érezték magukat biztonságban, nem érezték azt, hogy a környezetük számukra elegendő és/vagy megfelelő minőségű támogatást tudna nyújtani. Sokan elmondják, hogy saját édesanyjukkal vagy párjukkal konfliktusokat éltek át, erős nyomást, megoldhatatlannak tűnő feladatokat láttak maguk előtt, mindenkitől a számonkérést hallották, úgy érezték, a környezet azt sugallja: ők nem elég jó anyák. Nem ezt várják tőle. Bármilyen okból mélyebb krízisben lévő anyukák számára különösen nehéz a szoptatás kérdése, hiszen az érzelmeink és a hormonjaink, melyek a szoptatást is irányítják egymáshoz kapcsolódnak.

A környezet felelőssége az anyák támogatása

Minden egyes új kisbabával egy új család születik, mely része a már meglévő nagycsaládnak, része a szűkebb és tágabb környezetnek. A rendszerek hatnak egymásra. Az édesanyámmal való viszonyom hat arra, hogyan tudok én édesanya lenni, a társam véleménye rólam, mint anyáról, befolyásolja, mennyire tartom magamat jó anyának, a családomban lévő idősebb nőrokonaim segíthetnek vagy gátolhatnak az anyaságomban.

A gyermekorvos, a védőnő, a szakemberek és az egész környezet hat arra, hogy hogyan látom magamat ebben az új köntösben, amit épp csak most vettem magamra: anya lettem.

Bízzatok bennem – és segítsetek.

 

(Forrás: Daniel N. Stern: Az anyaság állapota, Animula Kiadó)